Batsányi János (1763-1845) magyar költő, jogász, házi-tanító, magántitkár, irodalmár és főszerkesztő (a Magyar Museum irodalmi folyóirat alapítója, Kazinczyval). A nagy francia forradalom feltétlen híve, a magyar szabadság verselő harcosa, Széchenyi István gróf édesapjának kortársa. Batsányi volt "A franciaországi változásokra" című, lázadó tartalmú vers megírója, melynek utolsó sorai saját korának nemességéhez szóltak (és amelyért az osztrák hatóságok felléptek ellene):

"Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhéri, Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek, Vigyázó szemetek Párizsra vessétek"

Batsányi János a Zala megyei Tapolcán született 1763 május kilencedikén, majd kiváló képességeinek hála, középfokú tanulmányait követően Pesten lehetett joggyakornok. Folyékonyan megtanult 4 nyelven is beszélni: a magyar és a német mellett latinul és franciául is. Egyetemi diplomájának megszerzését követően a felvilágosodás eszmerendszere kezdte érdekelni (mellyel azonosulni tudott), közben pedig Pesten házitanítóként majd Kassán hivatalnokként kereste kenyerét. Miután megismerkedett a nála csak 4 évvel idősebb Kazinczy Ferencet, közösen alapították meg 1788-ban a Magyar Museum nevű irodalmi folyóiratot. (Közben politikai vitáik miatt különváltak útjaik.) Batsányi 1793-ban kényszerült az írás abbahagyására (az osztrák hatóságok nyomására), így egy ideig magántitkár lett Forgách Miklós gróf mellett (ő volt a nyitrai főispán).

Ekkoriban bukott le Martinovics Ignác mozgalma (magyar jakobinusok), melyről, mint kiderült, Batsányi is tudott, ám nem tett feljelentést a szervezetről. Mulasztásáért az osztrákok 1 év börtönre ítélték (1794 november 11 - 1796 április 23.). Szabadulása után egy ideig Bécsben élt hivatalnokként. Közben 1805-ben megnősült, felesége a szintén költő, Baumberg Gabriella lett.

Batsányi 1809 és 1815 között Napóleon szolgálatába szegődött: először ő fordította le magyarokhoz írt kiáltványát, majd a franciák bécsi bevonulása, majd kivonulása után őket követve néhány évre Párizsba költözött. Ott Napóleon szabályos fizetést adott a magyar költőnek. Ám Napóleon 1815-ben megbukott, Párizsba pedig osztrák hadsereg érkezett. Batsányit elfogták és egy rövid börtönfogságot követően 1816-ban Linzbe kényszerítették letelepedésre. A magyar költő itt élte le hátralévő életét, 1816-tól 1845 ig (53 éves korától 82 éves koráig). Magyarországra soha nem térhetett vissza.

Utolsó éviben az MTA levelező tagja lett, de a magyarországi események (reformkor, forradalmi előzmények) már kevéssé foglalkoztatták. Kazinczyval sem tartotta a kapcsolatot, bár az ortológus - neológus vitát a nyelvújításról azért figyelemmel kísérte. (Az ortológusok csak a hagyományos, régies szavak felfrissítésével, vagyis "belülről" akarták a magyar nyelv szókincsét bővíteni, míg a Kazinczy vezette neológusok a külföldi eredetű és/vagy teljesen új kifejezések meghonosításával gondolták ugyanezt.) Batsányi Linzből nem látta át teljesen a két álláspontot, így kezdetben az ortológusok mellé állt. Magas kort megélve, 82 évesen halt meg 1845 május 12-én, az ausztriai Linzben.

***